Anyatejes nap

 

Kedves Anyukák, Apukák, Nagyszülők és Gyermekek! :)

Az anyatejes napunk 2018. augusztus 30-án, csütörtökön, 10.00 és 12.00 óra között kerül megrendezésre, Budaörs Város Önkormányzatának II. emeleti dísztermében.

 

 

Mi is ez pontosan?

A budaörsi védőnői szolgálat minden évben megrendezi azt a város szintű rendezvényt, ahová sok szeretettel meghívjuk a legalább 6 hónapon át szoptató édesanyákat. Védőnőként pontosan tudjuk, hogy mennyi energia, fáradozás és fájdalom lehet a szoptatás sikere, illetve sikertelensége mögött. Szeretnénk elismerni ezeket a meghitt órákat egy személyre szóló oklevéllel és egy kis ajándékkal.

Ez a nap a családokról szól, ezért készülünk játszóházzal, arcfestéssel, élő zenével, tombolával és büfével is. Támogató cégeinknek lehetőséget biztosítunk kiállítóként részt venni, ezért érdemes a kinti folyosón is körbenézni, ahol közvetlenül kaphatunk válaszokat az egyes termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő kérdéseinkre.

Minden évben kialakítunk a lehetőségeinkhez mérten szoptató és pelenkázó sarkot is. Babakocsikat korlátozott számban tudunk elhelyezni. A lift sajnos szűkös, elképzelhető, hogy a feljutás csak némi várakozással oldható meg. Megérkezéskor mindenkit kérünk, hogy regisztráljon a bejárat közelében elhelyezett asztalkánál. A meghívottak listáján csak egy aláírást kérünk. A kísérőket is feljegyezzük, hogy pontos számokkal tudjuk megírni az elmaradhatatlan jelentésünket a rendezvényről. :) Belépéskor kapja meg minden vendégünk a tombolaszelvényét is.

A programok 10 órakor kezdődnek Wittinghoff Tamás polgármester úr köszöntőjével. Ezt követően a körzetek sorrendjében minden édesanyát a saját védőnője köszönt, és adja át neki az ajándékot. A napot a tombola sorsolás zárja, amihez mindenkinek jó szerencsét kívánok! :)

Az anyatejes napot minden évben a kolléganők áldozatos munkájával közösen szervezi a védőnői szolgálat. Igyekszünk minden évben emelni a színvonalon és a jókedven. Ha ezzel kapcsolatban, vagy bármi mással megosztaná velünk a véleményét, kérjük, írjon a bejáratnál elhelyezett vendégkönyvünkbe!

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Kovács Mónika

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>